Az 1943-ban született Bécsy László ekkor, mindössze 14 évesen kötött örök barátságot a természettel és Schmidt Egon Kossuth-díjas íróval, akivel mindmáig közös alkotótársak. A fotós 1967-ben az ELTE-n szerzett zoológusi diplomát. Ugyanebben az évben jelentek meg első ismeretterjesztő cikkei az Élet és Tudomány-, valamint a Búvár magazinban, illetve fekete-fehér képeit tankönyv-illusztrációként közölte a Móra Könyvkiadó. Az elmúlt évek során közel 5000 képet publikált, melyek egy része Schmidt Egon könyveit illusztrálja. Közös munkájuk, az Ezer ágán ezer fészek című természetkönyv Nívódíjban részesült. A két kiadást is megért, csaknem 100 ezer példányban megjelent kötetet segédtankönyvként használják a biológia és a természetismeret tanórákon Közel tíz esztendőt töltött az Állatvilág magazinnál, amelynek köszönhetően a nagyközönség is megismerhette természetfotóit. A fotóival illusztrált 25 könyv közül három teljesen a saját munkája. Említésre méltó közülük a Vértelen vadászat című kötet, mely fotósmunkájának klasszikus epizódjait örökíti meg fekete-fehér képekkel. Legutóbb májusban jelent meg Schmidt Egonnal közös kötete Nyitni-kék címmel Ezen kívül naptárak, leporellók, lemezborítók kerültek ki a Bécy László keze alól. Több kiállításon szerepeltek képei és húsznál több madárfajról készített videofilmet. Ezúttal lakóhelyén, Pócsmegyeren is megmutatta alkotásait, ahol beszélt a közönségnek a fotózásról a madárvilágról is.

A helyi tárlatra Bécsy László pócsmegyeri és dunakanyari vonatkozású képeit hozta el. A múlt század második felének egyik meghatározó természetfotósaként számon tartott ornitológus ma már nyugdíjas, ám fényképezőgépével változatlanul járja a természetet, rendíthetetlenül dolgozik, idehaza és külföldön egyaránt.