Fanni nagyon szereti a természetet, a lovaglást, tudtuk meg a lánytól a vele készült interjú készítésekor. A számára egyik legkedvesebb helyen, egy Szentendrei-szigeti tanyán találkoztunk, ahová lovagolni jár. Marton Fanni mezőgazdasággal, epertermesztéssel foglalkozó családba született, így nem csoda, hogy hivatásul is ezt a szakmát választotta. Elvégezte a Corvinus Egyetem gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök alapképzési szakát, most szeptembertől pedig a Szent István Egyetem növényorvos szakán folytatja tanulmányait. Fanni elárulta, hogy már menyasszony, jövőre tervezik vőlegényével az esküvőt. Így a Pest Megye Szépe verseny az utolsó lehetőség számára, hogy ilyen formában is próbára tegye magát. A jelentkezésre az is motiválta, hogy a sok tanulás mellett ez egy kikapcsolódási, tapasztalatszerzési lehetőség számára. A tahitótfalui lány a legelső akadályt sikeresen vette, hiszen bejutott a legjobb 16 közé, tehát  már biztosan ott lesz a január 12-ei döntőben, ahol szakemberekből álló zsűri választja majd ki Pest Megye Szépét. A szervezők hangsúlyozzák, nem csak a külső számít, hiszen műveltségi tesztet is ki kellett tölteniük a lányoknak és Pest megyével kapcsolatos kérdésekre is válaszolniuk kellett. Emellett a szervezők közönségszavazást is indítottak a Pest Megye Szépe Facebook oldalon. Aki szívesen támogatná a dunakanyari lányt, keressen rá a Pest Megye Szépe kifejezésre a Facebookon, ott megtalálja a 16 lány fotóját, kattintson rá Fanni képére, majd a Tetszik feliratra. December 31-ig lehet még szavazni, Fanni jelenleg a középmezőnyben van, tehát sokat jelent számára minden szavazat.