Ebben az évben a nyilvános megnyitó ugyan nem kerülhetett megrendezésre, de az összes évfolyam részvételével dekoratív tablókon mutatták be az elkészült munkákat.
A félév alatt megtartott kreatív foglalkozásokon – a jó hangulatra koncentrálva – a legkisebbek az anyag-, és eszközhasználattal ismerkedtek és alapvető forma, ritmus és szín tanulmányokat végeztek. A felsőbb évfolyamokon a hagyományos grafikai és festészeti módszerek mellett a legkülönbözőbb technikák tárházával ismerkedhettek meg a tanulók, még fára és fémfóliára festettek a gyerekek. Emellet a pliage (hajtogatott-festett technika) és stencil eljárással is készültek szemet gyönyörködtető képek. A legnépszerűbb foglalkozás mégis a lufihajtogatás és a lufiból készült állatok, formák grafikai megjelenítése volt.
A kiállítás anyagát bemutató videofilmet a Classroom-ba feltöltve nézhették meg a szülők és hozzátartozók. A félév során kiemelkedő teljesítményt nyújtott Nagy Borbála Csenge 5. és Bencsis Armand 4 osztályos tanuló. A kiállítás hűen tükrözte munkájukat mind mennyiségben, mind színvonalban - olvasható Medvigy Miklós szaktanár írásában a Váci Tankerületi Központ oldalán.