Közélet 2019 Dec 10 16:50

Jótékonysági adventi vásár Visegrádon

A hideg ellenére is sokan vettek részt a visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola szülői munkaközössége által szervezett adventi vásáron az ünnepi készülődés második hétvégéjén, szombat délután, a Rendezvénytéren.  A gyerekek tanáraik és szüleik segítségével kézművestárgyakkal, süteményekkel, enni- és innivalókkal várták a részvevőket. Az osztályok már hetekkel korábban elkezdték a portrékák gyártását és megfogalmazták a támogatásból megvalósítandó céljukat, amit jól láthatóan ki is függesztenek vásári standjukra.  Többnyire kirándulásra, kulturális programokra, illetve sport tevékenységekre gyűjtöttek. A gyerekek és szüleik házilag készített süteményekkel, frissen sült gofrival, zsíros kenyérrel, virslivel, meleg italokkal forralt borral, forró csokival és teával készültek. A kézműves portrékák sokaságában többek között festett karácsonyfadíszeket, fából és textilből készült ajtódíszeket és karácsonyi dekorációkat lehetett vásárolni. Visegrád önkormányzata a helyszín biztosításával járul hozzá a rendezvényhez. Eőry Dénes polgármester kiemelte, annak ellenére, hogy még csak két éve rendezik meg a vásárt, olyan sikere van, mintha több évtizedes hagyomány lenne. Az adventi hétvége programja a városi koszorú második gyertyájának meggyújtásával zárult.

Előző A városban élt Görgei tábornok tiszteletére rendeztek tanulmányi versenyt Visegrádon 2019 Dec 10 Következő Kistraktoron érkezett a Mikulás Pócsmegyerre 2019 Dec 11
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Pipáld be
Én gyűjtöm az életrajzokat itt az interneten is,de sok könyvet is vásárolok antikváriumban,nagyszerű érzés,tudás visszamenni anyámék és nagyszüleim korába,déd nagy anyámék 1855-ben születtek,visszavárták Petőfit,és sokat tanultak a reformkorban,nagyapám 15 éves volt Kossuth temetésén,családunk anyai ágon hagyomány őrző,folyamatosan emlékezünk Petőfiék reform szellemiségre mi unokák is,az 1848-as szabadságharcról szóló pályázaton mi unokák az általános iskolában mindig részt vettünk,nekem Kossuth Lajos életéről szóló könyvem is többféle feldolgozásban megvan,minden évben elolvasom az akkori reformerek életé,t,mint a madame Curie-iről szóló könyvet is,mely kedvencem,tisztelem nagyívű szellemi elődeinket,legyen művész,tudós,író,költő,zseniális a magyar szellemiségünk,nekünk ez a kincses bányánk,ez az örökségünk,hogy aztán miért nincs ma értéke hazánkban a történelmi kultúránknak,az a mi magatartásunk miatt van,egyszerűen rászoktunk a személyeskedésre,viszálykodásra,és negatív energiát sugárzunk ki,a nemzet atomjaira hullott,mert minősítünk,ki a demokrata,ki a szoclib,és minden ellenvéleményt támadásnak vesz a kormány,pedig a reális kritikákból sokat lehet tanulni,a valótlant meg le lehet passzolni,de annyira fennhéjázók fent a páholyban,hogy a pór nép véleménye egy nagy nulla,csak mivel a tükör,és lélek tükröz,tudjuk,hogy a negatív tendencia után jön egy jobb.szebb korszak,mert a kozmosz rend,és mindig célszerűen működik,ebben bízva a társadalom utódainkkal egy újabb dimenzióba megy át,és akkor megindul majd a ránk,magyarokra jellemző erős szellemi áramlás,megnő a kultura értéke a pozitív információk alapján,mert most amit sugároznak,az igen rossz negatív tendencia..
Mire mondta
Hírlevél feliratkozás

Támogatók: