Koronavírus - Országos tisztifőorvos: Budapesten nagy a kockázata a járvány berobbanásának

    Budapest, 2020. április 5., vasárnap (MTI) - A fertőzések budapesti és Pest megyei halmozódása miatt a távolságtartási és kijárási szabályok fokozott betartására kérte a fővárosban és Pest megyében élőket az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

    Müller Cecília hangsúlyozta: nagy a kockázata annak, hogy Budapesten fog "berobbanni a járvány", hiszen az adatok azt mutatják, hogy Budapesten és Pest megyében van a legtöbb fertőzött, az igazolt esetek 62 százaléka. Ezért fokozott odafigyelést és együttműködést vár el az emberektől az országos tisztifőorvos.
    Arra is felhívta a figyelmet, hogy az idősek számára kijelölt vásárlási idősáv nem a korlátlan "mászkálásra" való, vagyis csak akkor hagyják el otthonukat, ha elkerülhetetlen. Kiemelte, ennek óriási jelentősége van, és arra kérte az embereket, hogy "ne lazítsanak" a kormány által hozott intézkedéseken. Mint mondta, sokan nem veszik komolyan a kijárási korlátozást, rosszul értelmezik azt az időintervallumot, amelyet a vásárlásra, az alapvető dolgok beszerzésére tartanak fent.
    Nyomatékosította: csak az menjen ki az utcára, akinek feltétlenül muszáj, a fiatalokat pedig arra kérte, kerüljék a csoportos találkozásokat, baráti összejöveteleket.
    Kérdésre válaszolva azt mondta, a kertesházban élők kimehetnek a kertjükbe, de társaságot, távolabb élő rokonokat továbbra sem ajánlott fogadni még húsvét közeledtével sem.
    Müller Cecília egy kérdés kapcsán beszélt arról is, hogy a jelenlegi laborkapacitás elegendő a szükséges vizsgálatok elvégzéséhez. Elmondta azt is, hogy a Dél-pesti Centrumkórházon kívül is ápolnak koronavírusos betegeket.
    Kitért arra, hogy az egészségügyi dolgozók mindenhol a világon jobban ki vannak téve a fertőzésnek, az összes fertőzött több mint 10 százaléka egészségügyi dolgozó világszerte. A példák között említette, hogy Lombardiában a fertőzöttek 20 százaléka egészségügyi dolgozó, Kína 10 százalékot jelentett, Lengyelországban 10-15 százalékos az arány. Magyarországon a fertőzöttek 12 százaléka egészségügyi dolgozó.
    Jelezte azt is, hogy folyamatos a kórházakban és az alapellátásban dolgozók ellátása védőfelszerelésekkel. Müller Cecília azt mondta, a koronavírus-kézikönyvön kívül rövid oktatófilmet is készítettek számukra.
    Arra a kérdésre, hogy vannak-e olyan kórházi osztályok, ahol járványügyi zárlatot kellett elrendelni, Müller Cecília azt válaszolta: több kórházban több helyen kezelnek már koronavírussal fertőzött betegeket. Ha egy kórházi osztályon sok ilyen beteget kezelnek, akkor felvételi zárlatot rendelnek el. Ebben az esetben más kórházat jelölnek ki betegfelvételre a nem koronavírusos betegek kezelésére.
    Az élelmiszerek vásárlásakor fő szabályként az országos tisztifőorvos elmondta, először nézzük meg az árut és csak a kiválasztott terméket helyezzük a kosárba. Kerüljük az árucikkek tapogatását, fogdosását. A nem csomagolt árunál használjuk az oda készített csipeszt, lapátot. A vásárláshoz nem feltétlenül kell kesztyűt viselni, de hazaérve mindenképpen kezet kell mosni.
    Arról is beszámolt, hogy immár 733-ra emelkedett az igazolt fertőzöttek száma és további két 80 évesnél idősebb, egyéb krónikus betegséggel küzdő honfitársunk hunyt el, így a vírusfertőzéssel összefüggő halálesetek száma 34-re emelkedett.

 

 

Koronavírus - Romániában jelentősen csökkent az új fertőzöttek és halottak száma

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
    Kolozsvár, 2020. április 5., vasárnap (MTI) - A vasárnap kora-délutáni hivatalos adatok szerint Romániában jelentősen csökkent az új fertőzöttek és halottak száma az elmúlt 24 órában.

    A stratégiai kommunikációs törzs által közzétett összefoglaló szerint az elmúlt napon 251-gyel nőtt az országban jegyzett fertőzések száma, mely immár 3864-re emelkedett. Az egynapi esetszám jelentős visszaesést jelent az elmúlt két napban jegyzett új esetekhez képest, azonban az is megállapítható, hogy míg pénteken 3174 elvégzett teszt eredményeképpen diagnosztizálták 445 személynél a fertőzést, szombaton pedig 4435 teszt mutatott ki 430 új fertőzést, ezúttal csak 2531 teszt jelezte a 251 új megbetegedést.
    Az elmúlt napon hét elhalálozást tulajdonítottak a SARS-CoV-2 kórokozónak, ezekkel 148-ra emelkedett a kór romániai áldozatainak a száma. A megbetegedettek közül 374-et gyógyultnak nyilvánítottak.
    A stratégiai kommunikációs törzs arról is beszámolt, hogy 401 román állampolgárt kezelnek nyugat-európai országokban a járvány következtében, közülük 27-en haltak bele a fertőzésbe.
    Tovább nőtt, és megközelíti a 16 ezret az intézményes karanténba helyezett személyek száma, hat napja csökken, és vasárnapra 109 ezer alá esett azonban azoknak a száma, akik lakhelyi elkülönítésben töltik a kór lappangási idejét. E változásoknak az a magyarázata, hogy egyre több személy léphet ki az elkülönítésből, míg a Romániába visszatérők közül egyre többen kerülnek intézményes karanténba.

 

 

Koronavírus - Brit egészségügyi miniszter: a kormány betilthatja a szabadtéri testedzést a szabályok tömeges megszegése esetén

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
    London, 2020. április 5., vasárnap (MTI) - A brit egészségügyi miniszter szerint a kormány megtilthatja a szabadtéri testedzés minden formáját, ha a lakosság nem tartja magát az új koronavírus okozta járvány megfékezését célzó előírásokhoz.

    Nagy-Britanniában a kormány rendelete alapján a legszükségesebb esetekben lehet csak kimenni az utcára. Ezek közé tartozik a bevásárlás és a gyógyszerek beszerzése, illetve az, ha valakinek orvosi ellátásra van szüksége.
    Engedélyezett napi egy szabadtéri testmozgás is séta, kocogás vagy biciklizés formájában.
    A gyülekezéseket a kormány megtiltotta, közterületen nem tartózkodhat együtt kettőnél több olyan ember, aki nem egy háztartásban él.
    A hatósági beszámolók szerint azonban a kellemes hétvégi tavaszi időben sok helyen - elsősorban a parkokban és a dél-angliai tengerparton - ezrek gyűltek össze, és nem egy esetben a rendőrségnek kellett közbelépnie a tömeg feloszlatására.
    A dél-londoni Lambeth kerület tanácsa vasárnap bezárta a városrész legnagyobb közparkját, a Brockwell Parkot, ahol előző nap a hatóságok becslése szerint háromezren napoztak és sétáltak, gyakran nagyobb csoportokban.
    Matt Hancock egészségügyi miniszter a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette, hogy a napozás nem tartozik a testmozgás engedélyezett formái közé.
    Hozzátette: tudja, hogy a lakosság nagyon nagy többsége tartja magát az előírásokhoz, de "egészen hihetetlen", hogy egy csekély számú kisebbség veszélyezteti mindenki jogosultságait.
    Hancock - aki maga is átesett az új koronavírus okozta Covid-19 betegségen - kijelentette: ha az emberek nem akarják a szabadtéri testmozgás minden formájának megtiltását, akkor tartaniuk kell magukat az előírásokhoz.
    Neil Ferguson, a neves londoni Imperial College egyetem járványtan-professzora - akinek vírusterjedési modellszámításait a brit kormány alapvető fontosságú tudományos forrásként használja a Covid-19 járvány elleni stratégia kidolgozásához - a vasárnapi BBC-műsorban elmondta: már vannak bizonyos jelek arra, hogy a korlátozó intézkedések lassítják a járvány terjedését.
    Kijelentette: várakozása szerint a következő egy hétben e lassulás már markánsabban érzékelhető lesz, az új nagy-britanniai fertőzések száma hét-tíz napon belül tetőzhet.
    Ferguson professzor szerint most az a kritikus fontosságú tényező, hogy utána milyen gyorsan indul lefelé az új esetek számát jelző görbe.
    Hozzátette: a modellszámítások azt mutatják, hogy a jelenlegi hatósági intézkedések mellett hétezer és valamivel több mint 20 ezer között lesz a Covid-19 járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma.
    Stephen Powis, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai orvosigazgatója minapi sajtóértekezletén kijelentette: ha a nagy-britanniai járvány halálos áldozatainak számát sikerül 20 ezer alatt tartani, az nagyon jó eredmény lenne.
    A legutóbbi adatok szerint eddig 4313-an haltak meg Nagy-Britanniában a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta járványban.

 

 

RÖVIDHÍR - Koronavírus - A mulandó helyett a valóban lényeges meglátására szólított fel a pápa Virágvasárnap

    Vatikánváros, 2020. április. 5., vasárnap (MTI) - A mulandó helyett a valóban lényeges meglátását sürgette Ferenc pápa az egyház történetének legelső interneten közvetített virágvasárnapi miséjén, amelyet a hívőkkel teli Szent Péter tér helyett a teljesen üres szent Péter-bazilikában mutatott be.

    Ferenc pápa kijelentette, az új koronavírus-járvány teremtette tragikus napokban arra kell figyelni, ami valóban komolynak számít, a lényegtelennel való felesleges törődés helyett. "Fedezzük fel ismét, hogy az élet értelme a szolgálatban rejlik" - mondta Ferenc pápa.
    Délben mondott és szintén interneten sugárzott beszédében a halottakért, betegekért és az őket ellátó egészségügyi dolgozókért imádkozott.
    Olaszország templomai is üresek voltak, az idén elmaradt az olajfaágak szentelésének virágvasárnapi hagyománya.

 

 

Koronavírus - Operatív törzs: fegyelmezetlenek a budapestiek, a járvány "berobbanását" kockáztatják

    Budapest, 2020. április 5., vasárnap (MTI) - Budapest több pontján a kijárási korlátozások ellenére csoportosulnak az emberek a közterületeken és ezzel a járvány "berobbanását" kockáztatják - erről beszéltek a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnap délelőtti online sajtótájékoztatóján.

    Kiss Róbert rendőr alezredes, a központ munkatársa elmondta: a kijárási korlátozásokat ellenőrző fővárosi rendőrök szombaton jelentős csoportképző helyeket észleltek a Városligetben, a Margitszigeten, a Normafánál, a belvárosban pedig a Király utca és a Gellért tér környékén. A XIII. kerületben még illegális gyorsulási verseny is volt. A rendőrség a csoportosulásokat felszámolta: szombaton a fővárosban 301 intézkedést hajtott végre, 24 feljelentést tett és 14 esetben szabott ki helyszíni bírságot.
    Az üzletek nyitvatartásának ellenőrzése nyomán országszerte 64 feljelentést tettek a rendőrök, ebből a fővárosban 41-t - tette hozzá az alezredes.
    Kiss Róbert elmondta azt is, hogy szombat este, illetve vasárnap hajnalban több mint 200 magyar térhetett haza az ausztriai Tirolból buszokkal, személyautókkal. Az első konvoj a szombat esti órákban lépte át a határt Hegyeshalomnál, egy busszal és 30 személyautóval 149-en érkeztek, a második konvojjal vasárnap hajnalban egy busszal és 22 személyautóval 70-en.
    Felidézte: szombaton hét repülő érkezett 4 millió sebészeti szájmaszkkal, 400 ezer védőöltözettel, 100 ezer védőszemüveggel és 6 ezer arcvédővel. Ezeknek készletezését, raktározását és őrzését végzik - tette hozzá.
    Beszámolt arról is, hogy a román-magyar határszakaszon jelentős számban jelentek meg román vendégmunkások, céljuk visszajutni nyugat-európai munkahelyükre. Őket egészségügyi vizsgálatnak vetik alá, ha tünetmentesek, a rendőrök megvizsgálják, hogy a célországba van-e belépési jogosultságuk. Szombat este azonban ezt nem tudták ellenőrizni, így felfüggesztették a beléptetésüket és kérték a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy az ezzel kapcsolatos adatokat adja meg az operatív törzsnek.
    Kiss Róbert kitért arra, hogy eddig 13 435 hatósági házi karantén rendeltek el, amelyeket 103 305 alkalommal ellenőriztek.
    A határforgalomról elmondta, hogy a teherforgalomban Röszkénél a belépő forgalomban tapasztalható kisebb fennakadás, személyforgalomban pedig a kilépő oldalon Nagylaknál.
    Az alezredes arra is felhívta a figyelmet, hogy a fővárosban az V. kerületi rendőrkapitányság üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy 29 éves orosházi férfit, aki egészségügyi maszkokat és fertőtlenítő szereket árult az interneten, majd amikor megkapta a vételárat, az ígért védőeszközöket nem küldte el és a vevők számára elérhetetlenné vált. A férfit őrizetbe vették és javaslatot tettek a letartóztatására.
    A kijárási korlátozások szabályait megszegőkkel szembeni rendőri fellépésre vonatkozó kérdésre azt mondta: egy rendőri intézkedésnek jogszerűnek, szakszerűnek és az arányosság követelményét is szem előtt tartva szükségesnek kell lennie. Súlyosabb szankciókra számíthatnak azok, akik többször is megsértik a korlátozás szabályait, vagy a szabálysértést a rendőri felszólítás ellenére sem hagyják abba. Hozzátette: azt tapasztalják, hogy fogyóban az emberek türelme és többen megszegik a szabályokat, mint korábban. Mindannyiunk közös érdeke, hogy a kijárási korlátozással kapcsolatos szabályokat mindenki betartsa - fogalmazott Kiss Róbert.
    Arra a kérdésre, hogy szükséges-e nagyobb rendőri létszám a közterületeken, azt válaszolta: értékelésük szerint jelenleg megfelelő a rendőri létszám, de folyamatosan elemzik a helyzetet és ha több rendőrre van szükség, akkor döntést hoznak erről.
    A kijárási korlátozások esetleges szigorítására irányuló kérdésre azt mondta: a különleges jogrendi időszakban erről döntést hozni a kormány jogosult, az operatív törzs szerdán tesz javaslatot arra, hogy a korlátozásokkal kapcsolatban szükség van-e szigorító, esetleg enyhítő lépésekre.

 

 

Koronavírus - Orbán Viktor: hétfőtől díjmentes a közterületi parkolás

    Budapest, 2020. április 5., vasárnap (MTI) - Hétfőtől díjmentes lesz a közterületi parkolás Magyarországon - közölte az MTI-vel Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap.

    "A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása. Mivel zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem vagy csak korlátozottan lehetséges, fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját" - fogalmazott a kormányfő. Emiatt indokolt a közterületi parkolási díjak megszüntetése - tette hozzá.
    Orbán Viktor tájékoztatása szerint a kormány vasárnap a helyzet megoldása érdekében rendeletet alkotott, amely a Magyar Közlönyben még a nap folyamán megjelenik. Ennek értelmében hétfőtől díjmentes lesz a közterületi parkolás Magyarországon - közölte a kormányfő.

 

 

Koronavírus - Spanyolországban 130 ezer felett van az eddig regisztrált fertőzöttek száma

Fehér Krisztina, jelenti:
    Madrid, 2020. április 5., vasárnap (MTI) - Spanyolországban eddig több mint 130 ezer  koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ugyanakkor már negyedik napja folyamatosan csökken az új esetek száma - derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap közzétett adataiból.

    A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 megbetegedésbe 674-en haltak bele az elmúlt 24 órában, ez a szám tíz nap óta először van hétszáz alatt. A járvány kezdete óta a napi halálozás csütörtökön volt a legmagasabb, 950-en hunytak el. Összesen már 12418-an veszítették életüket.
    Egy nap alatt 6023 embernél szűrték ki a koronavírus jelenlétét, szombaton 7026, pénteken 7472 esetet igazoltak. Az elmúlt több mint két hónap során 130759 fertőzöttet azonosítottak.
    Az előző naphoz képest 1132-vel lett több a kórházi ápolásra szoruló páciens, szombaton 975-en, pénteken 2524-en kerültek kórházba. Összesen 58744 embert láttak el egészségügyi intézményben a koronavírus-fertőzés miatt, közülük 6861 beteget intenzív terápiás osztályon. Az ennyire súlyos esetek száma 328-cal emelkedett az elmúlt egy napban a szombati 116 és a pénteki 324 után.
    Tovább emelkedett a fertőzésből felépülők száma, az elmúlt egy napban 3861-gyel, és összesen elérte a 38080-at.
    A járvány egyik gócának számító madridi autonóm tartományban 37584 esetet igazoltak az eddigi vizsgálatok, 1335-öt egy nap alatt. A koronavírus-fertőzöttek közül 4941-en hunytak el, 16543-an meggyógyultak.
    A második legtöbb fertőzést Katalóniában szűrték ki, összesen 26032-őt, amelyből az előző naphoz képest további 1298 teszt lett pozitív. A halálos áldozatok száma 2637, a gyógyultaké 9528.
    Spanyolországban három hete vezették be az oktatási intézmények bezárásával és lakhelyelhagyási korlátozásokkal járó szükségállapotot, amelynek április 25-ig tartó meghosszabbítását kezdeményezi a spanyol kormány a parlamentnél a jövő héten. A pártoktól érkezett eddigi állásfoglalások szerint a törvényhozás jóvá fogja hagyni a korlátozások fenntartását.
    Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök szombati sajtótájékoztatóján elmondta: az első cél a járvány csúcsán való túljutás volt, "ennek eléréséhez közel vagyunk", a következő fázis a terjedés még erőteljesebb mérséklése. "A győzelem minden nappal közelebb van" - fogalmazott.
    Hozzátette: a megszorítások bevezetése nem volt hiába, csökkent a koronavírus-fertőzés terjedésének üteme, de a szakértők véleménye alapján még több időre van szükség ahhoz, hogy a napi gyógyult esetek száma meghaladja a fertőzöttekét.
    A kormányfő kilátásba helyezte a szükségállapot további meghosszabbítását is, de reményei szerint akkor már valamennyit lehet majd enyhíteni az elrendelt korlátozásokon.

 

 

Koronavírus - Moszkvában megközelítette a 4 ezret a fertőzöttek száma

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:
    Moszkva, 2020. április 5., vasárnap (MTI) - Moszkvában az elmúlt nap alatt 536 fővel nőtt és elérte a 3893 a koronavírus-fertőzöttek száma - közölte vasárnap az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) fővárosi részlege.

    A hivatalos adatok szerint a gyógyult páciensek száma 194, az elhunytaké pedig 29 Moszkvában. Országos adatot egyelőre nem közöltek, de a moszkvai növekményből és a pénteki számokból kiderül, hogy több mint 5200 igazolt fertőzött lehet Oroszországban.
    Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a Rosszija 1 tévécsatornának nyilatkozva közölte, hogy az orosz főváros kórházaiban 20 ezer ágyat készítettek elő a SARS-CoV-2-fertőzöttek kezelésére. Az Új-Moszkvában épülő járványkórház mellett egyébként tűz ütött ki. Több sátor leégett, egy munkás életét vesztette.
    Az Interfax hírügynökség szerint orosz fővárosban a hétvégén a megfigyelőkamerák felvételei alapján megbírságolták és kórházba szállították az első három fertőzöttet, aki megsértette a házi karantén szabályait. A büntetés mértéke 4 ezer rubel. (A rubel jelenleg mintegy 4,4 forintot ér.) Az orosz egészségügyi szolgálat honlapja kilenc ilyen esetről tudott, igaz ez nem tett különbséget a fertőzött és a külföldről való hazatárés után házi karanténba kényszerített szabálysértők között.
    Az orosz közösségi médiában nagy port vert fel, hogy a belvárosi Patriarsije Prudi parkban rendőrök szombaton őrizetbe vettek egy, a kutyáját sétáltató  férfit. Az esetről készült, és az interneten elterjedt videofelvétel szerint a férfi azzal védekezett, hogy nem sértette meg a vonatkozó tilalmat, mert a kutyával nem távolodott el 100 méterre a házától. A rendőrök azzal érveltek, hogy a mesterséges tó körül kialakított közterület le van zárva, annak ellenére, hogy a területen mások is áthaladtak.
    A  férfi, akit úgy szállítottak el, hogy a kutyáját sem hagyták hazavinni, 15 napi elzárást kaphat.
    Az orosz fővárosban és Moszkva egyébként engedélyezték, hogy az orvosi engedéllyel rendelkező kozmetikai szalonok a fokozott járványkészültség közepette is folytassák tevékenységüket.
    Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő bejelentette, hogy az orosz külügyminisztérium megkapta a külföldön rekedt oroszok támogatására fordítható 500 millió rubelt, amelyből a felnőttek napi 2400, a 14 év alatti gyerekek pedig 1600 rubelnyi segélyt kapnak majd. A hazatérni kívánó oroszokat hazaszállító chartergépeket szombaton 0 órakor állították le, azt, hogy melyeket és mikor fogják újraindítani, a várakozások szerint hétfőn fogják nyilvánosságra hozni.

 

 

RÖVIDHÍR - Koronavírus - Országos tisztifőorvos: Budapesten nagy a kockázata a járvány berobbanásának

    Budapest, 2020. április 5., vasárnap (MTI) - A fertőzések budapesti és Pest megyei halmozódása miatt a távolságtartási és kijárási szabályok fokozott betartására kérte a fővárosban és Pest megyében élőket az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

    Müller Cecília hangsúlyozta: ha nem tartjuk be a szabályokat Budapesten és Pest megyében, a járvány robbanásának nézünk elébe, mert az igazolt fertőzöttek 62 százaléka a fővárosban, illetve Pest megyében él.
    Arra is felhívta a figyelmet, hogy az idősek számára kijelölt vásárlási idősáv nem a korlátlan "mászkálásra" való, vagyis csak akkor hagyják el otthonukat, ha elkerülhetetlen.
    Arról is beszámolt, hogy immár 733-ra emelkedett az igazolt fertőzöttek száma és további két 80 évesnél idősebb, egyéb krónikus betegséggel küzdő honfitársunk hunyt el, így a vírusfertőzéssel összefüggő halálesetek száma 34-re emelkedett.

 

 

RÖVIDHÍR - Koronavírus - Operatív törzs: fegyelmezetlenek a budapestiek, a járvány "berobbanását" kockáztatják

    Budapest, 2020. április 5., vasárnap (MTI) - Budapest több pontján a kijárási korlátozások ellenére csoportosulnak az emberek a közterületeken és ezzel a járvány "berobbanását" kockáztatják - erről beszéltek a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vasárnap délelőtti online sajtótájékoztatóján.

    Kiss Róbert rendőr alezredes, a központ munkatársa elmondta: a kijárási korlátozásokat ellenőrző fővárosi rendőrök szombaton jelentős csoportképző helyeket észleltek a Városligetben, a Margitszigeten, a Normafánál, a belvárosban pedig a Király utca és a Gellért tér környékén. A XIII. kerületben még illegális gyorsulási verseny is volt. A rendőrség a csoportosulásokat felszámolta: szombaton a fővárosban 301 intézkedést hajtott végre, 24 feljelentést tett és 14 esetben szabott ki helyszíni bírságot.
    Az üzletek nyitvatartásának ellenőrzése nyomán országszerte 64 feljelentést tettek a rendőrök, ebből a fővárosban 41-t - tette hozzá az alezredes.
    Kiss Róbert elmondta azt is, hogy szombat este, illetve vasárnap hajnalban több mint 200 magyar térhetett haza az ausztriai Tirolból buszokkal, személyautókkal, továbbá 7 repülő ékezett 4 millió sebészeti szájmaszkkal, 400 ezer védőöltözettel, 100 ezer védőszemüveggel és 6 ezer arcvédővel.

 

 

Koronavírus - Az ukrán fővárosban az élelmiszerboltokban is mérnek testhőmérsékletet

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti:
    Kijev, 2020. április 5., vasárnap (MTI) - Az ukrán fővárosban Kijevben, más városokhoz hasonlóan tovább szigorítanak a korlátozásokon, egyebeket mellett mostantól már az élelmiszerboltokban is fognak testhőmérsékletet mérni - közölte a városvezetés sajtószolgálata.

    Hétfőtől a Kijevbe beutazó autósoknak is kötelezően megmérik a testhőmérsékletét a bevezető utakon felállított ellenőrző pontoknál. Ezen felül az élelmiszerboltokban is lesz mostantól gyanú esetén testhőmérséklet-mérés. Azokat, akiken felső légúti megbetegedés tüneteit észlelik és hőemelkedésük van, eltávolítják a létesítményből és egészségügyi intézménybe küldik. Kijev vezetése figyelmeztette a fővárosban lakókat továbbá arra, hogy a kormány rendelete alapján minden nyilvános létesítményben és a közterületeken hétfőtől kötelező lesz az arcmaszk viselete, vagyis az utcára, de még a lakóházak udvarába sem szabad mostantól maszk nélkül kilépni.
    A TSZN hírtelevízió arról számol be, hogy már a hétvégén a rendőrség a levegőből kvadrodrónokról hangos bemondón, előre felvett hangfelvételen figyelmeztette a főváros sokak által látogatott Dnyeper-parti pihenőhelyein, a parkokban és szabadtéri sportlétesítményekben tartózkodókat a korlátozások betartására.
    Ukrajnában vasárnapra egy nap alatt négy új esettel, 32-re emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 156-tal 1251-re. A betegségből eddig 25-en gyógyultak fel az országban. Továbbra is Kijevben van a legtöbb regisztrált fertőzött, az egészségügyi minisztérium adatai alapján 225 fő, illetve a délnyugat-ukrajnai Csernyihiv megyében (220 fő). Kijevben eddig hárman haltak bele a betegségbe, Csernyihiv megyében öten, a legtöbb halálos áldozat viszont Kijev megyében van (6 fő).  
    Vitalij Ljasko egészségügyiminiszter-helyettes, országos tisztifőorvos vasárnapi online sajtótájékoztatóján közölte, hogy jelenleg Ukrajnában 624 koronavírusos beteget ápolnak kórházban - köztük 30 gyermeket -, és 18-an vannak lélegeztető gépen. Szavai szerint szombaton 55 embert szállítottak kórházba, egyikük állapota sem súlyos.
    A külügyminisztérium adatai alapján külföldön eddig öt ukrán halt bele a betegségbe és jelenleg 166 fertőzöttet gyógykezelnek, java részüket Olaszországban.
    Volodimir Zelenszkij elnök a kiemelt tárcák vezetőivel folytatott szombati egyeztetésén kijelentette, hogy Ukrajnában nem lesz élelmiszerhiány és egyelőre nincs szükség további exportkorlátozásokra.

 

 

Koronavírus - ITM: munkaszüneti napokon sincs kamionstop

    Budapest, 2020. április 5., vasárnap (MTI) - Munkaszüneti napokon sincs kamionstop - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.

    A közlemény szerint a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetben, a folyamatos áruellátás érdekében a nehéz tehergépkocsik visszavonásig hétvégi korlátozás nélkül közlekedhetnek a magyarországi utakon. A kamionstop az ünnepek körüli munkaszüneti napokon, így húsvétkor sem lesz érvényben.
    Emlékeztettek, a forgalomkorlátozást főszabály szerint a tavaszi hétvégéken szombaton 22 órától vasárnap 22 óráig kellene alkalmazni, de az a munkaszüneti napokra is kiterjedne. Ennek megfelelően a kamionstop a következő napokban április 9., csütörtök 22 órától április 10., péntek 22 óráig, majd április 11., szombat 22 órától április 13., hétfő 22 óráig állna fenn. A közúti áruszállítás zavartalansága érdekében azonban a korlátozást visszavonásig felfüggesztették.
    Az ITM kiemelte: az intézkedés lehetővé teszi, hogy a magyarországi vállalkozások még rugalmasabban szervezhessék meg belföldi fuvarozási feladataikat. A lépést kezdeményező kiskereskedelmi szektor cégei gördülékenyebben gondoskodhatnak az üzletek folyamatos áruellátásáról, a készletek feltöltéséről, a vásárlói igények kiszolgálásáról - írták, hozzátéve: az ITM egyebek mellett a teherautó- és buszsofőrök számára előírt vezetési- és pihenőidők ideiglenes módosításával is megkönnyítette a közúti fuvarozást.

 

 

Koronavírus - Dietetikus: ajánlott bevásárlólistát készíteni

    Budapest, 2020. április 5., vasárnap (MTI) - Ajánlott bevásárlólistát készíteni, hiszen ezzel lerövidíthető a vásárlásra fordított idő, ami különösen fontos a koronavírus-járvány idején - hangsúlyozta a dietetikus az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.

    Somogyi-Kovács Anita azt is mondta: az előrecsomagolt termékeket - mint például a joghurtot, tejfölt - hazatérés után érdemes áttörölni és rövid ideig kint hagyni az asztalon.
    Más termékeknél - például húsoknál - fontos az alapos átfőzés, átsütés. A zöldségeket alaposan meg kell mosni, illetve meghámozni.
    Mindemellett - még bevásárlás előtt - fontos otthon rendet tenni, alaposan fertőtleníteni a felületeket. Főzés előtt nagyon alaposan kezet kell mosni, a konyharuha legyen tiszta - sorolta a tanácsokat.
    A mosogatószivacsban könnyen megtapadnak a baktériumok, ezért azt is ajánlott gyakrabban fertőtleníteni.
     Somogyi-Kovács Anita arra is felhívta a figyelmet: nagy a veszélye annak, hogy ilyenkor unalmukban többet nassolnak az emberek. Ennek kapcsán megjegyezte, csoki helyett ajánlott például sárgarépát fogyasztani.

 

 

Koronavírus - Tovább nőtt a fertőzöttek száma a Nyugat-Balkánon

    Belgrád, Pristina, Szkopje, Podgorica, Szarajevó, 2020. április 5., vasárnap (MTI) - A nyugat-balkáni országokban folyamatosan nő az új típusú koronavírus-fertőzöttek száma, a szakemberek a következő két-három hétre további növekedést prognosztizálnak, de közölték, ha az emberek betartják az elővigyázatossági intézkedéseket, megelőzhető lesz a kórházak túlterheltsége.

    Bosznia-Hercegovinában vasárnapra 574-ről 624-re nőtt a fertőzöttek száma. Szombat a SARS-CoV-2 vírusfertőzésbe belehalt a Vöröskereszt helyi főtitkára. Az ország főként szerbek lakta országrészében, a boszniai Szerb Köztársaságban tábori kórházat alakítanak ki a fertőzöttek számára. Az első ilyen építmény 500 beteg befogadására lesz alkalmas.
    Koszovóban is újabb fertőzötteket regisztráltak. Egy nap alatt 135-ről 140-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. A betegségnek a kis, nyugat-balkáni államban egy halottja van, és 23-an már felgyógyultak.
    Szerbiában szombat 13 óra óta hétfő reggel 5 óráig teljes kijárási tilalom van. Az igazolt fertőzöttek száma 1624, és 44-en haltak bele a Covid-19 betegségbe.
    Montenegróban vasárnapra 174-ről 203-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Gazdasági elemzők az ingatlanárak csökkenésére számítanak a következő időszakban, de azt is előrevetítették, hogy az árak csökkenése ellenére feltételezhetően nem lesz túl nagy a kereslet a következő 2-3 hónapban.
    A szombati 430-ról vasárnapra 483-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma Észak-Macedóniában, 17-en belehaltak a fertőzés okozta betegségbe, 20-an pedig meggyógyultak. Venko Filipcse egészségügyi miniszter szerint az országban a járvány április végén érheti el a csúcspontját, amikorra kétezerre nőhet a regisztrált fertőzöttek száma.

 

 

 

Koronavírus - Meghalt két beteg és 733-ra emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon

    Budapest, 2020. április 5., vasárnap (MTI) - Meghalt két 80 év feletti idős beteg, és 733-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - írta a koronavirus.gov.hu vasárnap reggel.

    Azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, de 66-ra emelkedett a gyógyultak száma is.
    Az oldal adatai szerint a betegségbe mostanáig 34-en haltak bele, a gyógyultak száma 66. Jelenleg 13 435-en vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma 21 250.
    Kiemelték: a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus.
    Felhívták a figyelmet arra is, hogy az azonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek. A tömeges fertőzés lelassításához nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatérők, és aki teheti, az maradjon otthon, továbbá mindenki tartsa be az ajánlásokat és a kijárási korlátozásokat.
    Azt írták: ahogy az eddigi elhunytak adataiból is látszik, a koronavírus az idősekre a legveszélyesebb, ezért nyomatékosan kérik őket, hogy maradjanak otthon, és a bevásárláshoz kérjék hozzátartozóik vagy az önkormányzat segítségét.
    Az oldal térképe alapján továbbra is Budapesten (313 ember) és Pest megyében (142) van a legtöbb fertőzött.
    Ezt követi Győr-Moson-Sopron megye (34), Csongrád (30) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (28) megye.
    Az ország keleti felében több megyében tíznél is kevesebb fertőzött van: Békés megyében és Jász-Nagykun-Szolnok megyében (8-8), Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (7), Heves megyében (3). Utóbbi megyében van a legkevesebb fertőzött az országban.

 

 

Koronavírus - Meghaladta az 1,2 milliót a regisztrált fertőzöttek száma a világban

    Budapest/Baltimore, 2020. április 5., vasárnap (MTI) - Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma vasárnap reggelre több mint 100 ezerrel, 1 202 827-re nőtt a világban. A Covid-19 betegségben eddig 64 771-en vesztették életüket, a gyógyultak száma 246 886 - olvasható a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítésében. A fertőzés továbbra is 181 országban van jelen.

    Szombat reggelig a betegségnek 58 901 halottja volt, a gyógyultak száma 226 669 volt.
    A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek.
    Kínában (Hongkong és Makaó nélkül), ahol a járvány a múlt év végén elkezdődött, 82 574 esetet tartottak nyilván vasárnap reggel. A vírus okozta betegségben eddig 3333 ember halt meg, 77 160-an meggyógyultak.
    A legtöbb regisztrált fertőzött az Egyesült Államokban van: 312 076, a halálos áldozatok száma 8499, a gyógyultak száma 14 997. Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint szombaton, a kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján bejelentette, hogy katonák tízezreit telepítik a tagállamokba szükség esetén a vírus elleni küzdelem segítésére. Megismételte, hogy a következő két hét lesz a legnehezebb, sok halálos áldozatra lehet számítani, bár - mint mondta - az ország egyes vidékeit egyelőre kevésbé érinti a járvány.
    Olaszországban 124 632 regisztrált fertőzött van, 15 362 halálos áldozat és 20 996 gyógyult. A belügyminisztérium adatai szerint az országos kijárási korlátozás március 11-i bevezetése óta 4,6 millió ellenőrzést végeztek, és több mint 173 ezer embert jelentettek fel, mivel indokolatlanul tartózkodott az utcán. Az egészségügyi hatóságok továbbra is hangsúlyozzák, hogy az óvintézkedések április 13-ig tartó meghosszabbítása után sem várható teljes feloldásuk.
    Spanyolországban 126 168-ra nőtt a feljegyzett fertőzöttek száma, 11 947-re a halottaké és 34 219-re a gyógyultaké. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a kormány a három hete tartó szükségállapot újabb kéthetes meghosszabbítását kezdeményezi a parlamentnél.
    Németországban 96 092 fertőzöttet regisztráltak eddig, 1444 elhunytat és 26 400 gyógyultat.
    Franciaországban 90 848 fertőzött szerepelt szombaton reggel a nyilvántartásban, 7574 halott és 15 572 gyógyult.
    Iránban 55 743 volt a regisztrált fertőzöttek száma pénteken, 3452 a meghaltaké és 19 736 a gyógyultaké.
    Az Egyesült Királyságban 42 479 feljegyzett fertőzött volt szombatig, 4320 halálos áldozat és 215 gyógyult.
    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a közép-kínai Vuhanból globálisan szétterjedt kórt.

 

 

Koronavírus - Trump: ezer katonát telepítenek New Yorkba, többmillió maszkot gyártanak

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
    Washington, 2020. április 5., vasárnap (MTI) - Ezer katonát telepítenek New Yorkba, többmillió maszk gyártása van folyamatban - jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton, a kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.

    Közölte, hogy katonák tízezreit telepítik a tagállamokba szükség esetén az új típusú koronavírus elleni küzdelem segítésére. Megismételte, hogy a következő két hét lesz a legnehezebb, sok halálos áldozatra lehet számítani, bár - mint mondta - az ország egyes vidékeit egyelőre kevésbé érinti a járvány.
    Donald Trump elmondta: a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEMA) mintegy 180 millió N95-ös, azaz orvosi maszk gyártását rendelte meg amerikai vállalatoktól, és most dolgozik azon, hogy további 3 millió maszkot rendeljen. Hozzáfűzte: 29 millió adag maláriaellenes gyógyszerrel, hidroxi-klorokinnal töltik fel az országos stratégiai tartalékot. A hidroxi-klorokinról ismét kijelentette, hogy az eddigi eredmények szerint hatékonynak látszik a Covid-19 ellen.
    Kitért az egyik amerikai vállalatra is, amely korábban vonakodott a maszkokat belföldön forgalmazni, és inkább Kanadába és Latin-Amerikába exportálta. Trump elmondta: a védelmi termelési törvény értelmében kötelezte a céget a belföldi gyártásra. "Szükségünk van a maszkokra, s azt akarjuk, hogy a mi országunkat segítse" - fogalmazott a vállalatról, és azt ígérte, hogy a cég később "keserves árat fog fizetni" a vonakodásért.
    Újságírói kérdésre válaszolva határozottan cáfolta, hogy az Egyesült Államok "modernkori kalózkodást" követett el, és 200 ezer, németországi exportra szánt maszkot visszafordított volna az Egyesült Államokba. "Semmiféle kalózkodás nem volt, éppen ellenkezőleg" - hangsúlyozta.
    Trump - tőle szokatlanul - személyes dolgokat is említett: elmondta hogy New Yorkban két barátja is lélegeztetőgépen van, mert a koronavírus okozta Covid-19 betegségben szenved. Újságírói kérdésre válaszolva kitért legkisebb gyermekére, a 14 éves Barronra is. Közölte, hogy a tinédzser nagyon szigorúan betartja az előírásokat, ki sem megy az utcára.
    Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos központ igazgatója, a kormányzati munkacsoport tagja kijelentette: "nem szabad meglepődnünk, a halálos áldozatok száma növekedni fog". Hangsúlyozta, hogy a társadalmi távolságtartás működik. Mint mondta: "könyörgöm az amerikaiaknak, maradjanak otthon, ez a módszer működik".
    Deborah Birx orvosnő, a kormányzati munkacsoport tagja szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő két hét "nagyon kemény lesz". Elmondta: meglehet, hogy az új fertőzések száma valamelyest csökken majd, de a halálozások aránya nem fog csökkenni. Kiemelte New Yorkot és New Orleanst, mint a járvány epicentrumát, de hozzátette, hogy további epicentrumok kialakulására lehet számítani Pennsylvaniában, Coloradóban és a szövetségi fővárosban, Washington DC-ben.