Kultúra 2019 Nov 15 20:13

Márton-napi felvonulás Dunabogdányban

Dunabogdányban idén is nagyon sokan vettek részt a Márton-napi lampionos felvonuláson, a Dunabogdányi Német Nemzetiségi Önkormányzat egyik legnépszerűbb rendezvényén. Az esemény a templomtéren kezdődött, ahol Lancendorfer István plébános elmondta a Szent Márton püspökhöz kapcsolódó legendákat és népszokásokat, majd  a jelenlévők megáldását követően az általános iskolások előadása következett. Az 5. évfolyam műsorát Vogel Norbert, Takács Orsolya, Mosolygó Apollónia és Rudolf Sára tanították be. Az előadásban a gyerekek német nyelven énekeltek és idézték fel Szent Márton történetét.  A felvonulás a templomtérről a Hegyalja, majd a József Attila utcán keresztül haladt a Duna-partra, majd a rendezvénytérre, ahol tábortűz mellett, zsíros kenyérrel, kakaós csigával, meleg teával és forralt borral vendégelték meg a felvonulókat.

 

 

Előző Márton-nap Tahitótfaluban 2019 Nov 14 Következő Márton-napi felvonulás Zebegényben 2019 Nov 16
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Pipáld be
Én gyűjtöm az életrajzokat itt az interneten is,de sok könyvet is vásárolok antikváriumban,nagyszerű érzés,tudás visszamenni anyámék és nagyszüleim korába,déd nagy anyámék 1855-ben születtek,visszavárták Petőfit,és sokat tanultak a reformkorban,nagyapám 15 éves volt Kossuth temetésén,családunk anyai ágon hagyomány őrző,folyamatosan emlékezünk Petőfiék reform szellemiségre mi unokák is,az 1848-as szabadságharcról szóló pályázaton mi unokák az általános iskolában mindig részt vettünk,nekem Kossuth Lajos életéről szóló könyvem is többféle feldolgozásban megvan,minden évben elolvasom az akkori reformerek életé,t,mint a madame Curie-iről szóló könyvet is,mely kedvencem,tisztelem nagyívű szellemi elődeinket,legyen művész,tudós,író,költő,zseniális a magyar szellemiségünk,nekünk ez a kincses bányánk,ez az örökségünk,hogy aztán miért nincs ma értéke hazánkban a történelmi kultúránknak,az a mi magatartásunk miatt van,egyszerűen rászoktunk a személyeskedésre,viszálykodásra,és negatív energiát sugárzunk ki,a nemzet atomjaira hullott,mert minősítünk,ki a demokrata,ki a szoclib,és minden ellenvéleményt támadásnak vesz a kormány,pedig a reális kritikákból sokat lehet tanulni,a valótlant meg le lehet passzolni,de annyira fennhéjázók fent a páholyban,hogy a pór nép véleménye egy nagy nulla,csak mivel a tükör,és lélek tükröz,tudjuk,hogy a negatív tendencia után jön egy jobb.szebb korszak,mert a kozmosz rend,és mindig célszerűen működik,ebben bízva a társadalom utódainkkal egy újabb dimenzióba megy át,és akkor megindul majd a ránk,magyarokra jellemző erős szellemi áramlás,megnő a kultura értéke a pozitív információk alapján,mert most amit sugároznak,az igen rossz negatív tendencia..
Mire mondta
Hírlevél feliratkozás

Támogatók: