Az énekes, színművész két Tolcsvay-dalt adott elő: a Mária evangéliumából Jézus imáját, a Magyar miséből pedig a Glória tételt énekelte el. Hallhatta még a közönség az énekes saját szerzeményét, a Privát romantikát, melynek szövegét Bubik István írta. Két dal hangzott el a Zrínyi 1566 című rockmusicalből, majd a Nyomorultakból Jean Valjean imáját szólaltatta meg az énekművész. Nagy sikert aratott a II. Rákóczi Ferencről szóló musicalopera finálédala, a Kárpátok között. Sasvári Sándor a Jézus Krisztus szupersztár című rockopera egyik legszebb dalával, Jézus imájával zárta a gálakoncertet.