A lelkész elmondta, hogy a második világháborút követően a politikai vezetés akaratának megfelelően mindenkit megbélyegeztek, aki hazája törvényeit betartva vállalta a katonai szolgálatot és harcolt a szovjetek ellen. Hangsúlyozta, a hatalom nem engedte az emlékművek építését, fenntartását és magát az emlékezést sem. Ezt követően G. Szalai István helytörténész mondott beszédet, akinek Béres Gabriella művelődésszervező köszönetet mondott a temetőben található katonasírok rendbetételéért. Az ünnepség végén Sajtos Sándor polgármester, kiemelte, a 6000 fős településről mindössze, körülbelül 25-en vettek részt a megemlékezésen, azonban reméli, a televízión keresztül minél több emberhez eljutnak  Árvavölgyi Béla lelkész és G. Szalai István helytörténész szavai.