A zenetanulmányokat folytató, tehetséges és szorgalmas helyi fiatalok munkájának elismeréseként és ösztönzésére alapították a díjat, melyet a városban született, majd Amerikában élt világhírű jazzgitárosról neveztek el. Minden év januárjában, Zoller Attila születésének évfordulóján a szülőházában kerül sor az ünnepélyes átadásra. Idén sem volt ez másképp, összegyűltek a tanárok, barátok, ismerősök és zenekedvelők a Don Vito pizzériában, ahol Mikesy Tamás önkormányzati képviselő, a Mátyás Király Művelődési Ház igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Miután ismertette a díj alapításának célját elmondta, Zoller Attila jó példa az ifjúság számára, megmutatta, hogy egy kis faluban is felnőhet olyan tehetség, akit az egész világ elismer. A rövid köszöntő után Bosnyák Andrea, a zeneiskola vezetője hirdette ki az idei díjazottat, Horváth Balázst. Elmondta, Balázs hozzáállása, kíváncsisága az újabb darabokhoz jelentősen segítette a közös munkát tanárával, Nagy Gergellyel. Gyakran fellép iskolai rendezvényeken, és nem szegte kedvét az sem, hogy időközben új iskolába került, Esztergomba, visszajár az Áprily-iskolába tanárához. A méltató szavak után Balázs nyakába akasztották a Zoller Attila gitárját ábrázoló aranymedált. A díjátadó szomorú bejelentéssel és néma főhajtással folytatódott az előző nap elhunyt Mezei Anna emlékére, aki az egyik alapítója volt a Zoller Attila-díjnak, sokat tett a zenész emlékének ápolásáért és Visegrádért. Az est folytatásában az ifjú díjazott játszott el két darabot, majd a Geod Times Band szórakoztatta a közönséget.