A sportolóknak az úszáson, a kerékpározáson és a futáson kívül a meleggel is szembe kellett nézniük a verseny folyamán. Az egyéni küzdelmek mellett egyetlen egy váltó csapat közösen vette az akadályokat, a Király család három tagja kollektíven teljesítette a kihívást. Az ifjoncok között a legifjoncabbak két 8 éves gyerek Lestár Balázs és Filepkó Dóra voltak. Végül két kategória női és férfi versenyzői között hirdettek eredményt. Az újonc lányok közül Berényi Zoé, a fiúknál pedig Lengyel Botond lett az első. A nyílt futam női mezőnyében Diószegi Fruzsina míg a férfiaknál és az abszolút versenyben Mészáros Zoltán zárt az élen, aki így az első Riverman címmel is gazdagodott.