Megköszönte a falu lakóinak a határozott támogatást, hiszen teljes egészében ugyanazok maradnak a képviselő-testületben, akik az előző ciklusban voltak. Az ünnepség folytatásában Babucs Zoltán hadtörténész, a Magyar Hírlap lapszekesztője, a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa mondott ünnepi beszédet. Ezúttal is egy érdekes témát hozott a hallgatóságnak. Két olyan emberről emlékezett meg, báró Roszeneki Roszner Istvánról és Hámori Zoltánról akik teljesen más életutat jártak be, hiszen az egyik nemzeti konzervatív ember volt, a másik pedig egy kisgazda. Sorsuk annyiban hasonlít, hogy a háborúban mindketten katonaként szolgálták hazájukat, elismerés helyett azonban számos megrpóbáltatás jutott osztályrészül számukra a kommunista rendszerben. Aktívan részt vettek az 1956-os eseményekben, amelyek után a megtorlást is elszenvedték. Babucs Zoltán beszéde után a Pollack Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 7. osztályos diákjainak A haza nem fogalom, hanem eleven valóság című műsora következett. Az előadás dekorációját Bádonyi Kinga, Princzné Bérci Krisztina és Wegroszta Gyula tanárok készítették, hegedűn Bence Andor 6. osztályos tanuló játszott Szalay Ágnes felkészítésének köszönhetően, Gratzl Erika zongoratanár kíséretével. Az előadás során részletet láthatott a közönség a Tegyünk Együtt Tahitótfaluért Alapítvány hagyományőrző csoportja  és a Danubia Televízió együttműködésében készült riportfilmből, melyben Wegroszta Gyula beszélgetetett a településen élt Mesterházy Bélával.A rendezvény végén dr. Sajtos Sándor polgármester köszönetet mondott a műsort szerkesztő pedagógusoknak, Lehoczky Dollinak, Lindner Andreának és Gyarmati Rékának. A műsorban fellépő osztálynak pedig – folytatva az eddigi hagyományt – egynapos buszos kirándulást ajándékozott az önkormányzat.