Az egybegyűltek énekét követően Erdős Attila plébános röviden összefoglalta az adventi időszak jelentőségét.  Az atya kiemelte, az adventi várakozás elsősorban nem Krisztus kétezer évvel ezelőtti eljövetelére vonatkozik, hanem arra az ígéretre, mely szerint a megváltó másodszor is megjelenik az emberek között. Erdős Attila a koszorút követően megáldotta a betlehemet és a Tegyünk Együtt Tahitótfaluért Alapítványnak köszönhetően elkészíttetett új bábokat, a három királyt, a pásztort, a báránykát és a két kiscsacsit is.