Emellett a résztvevők többsége maga készítette süteményekkel érkezett, ellepték az asztalokat az édes és sós finomságok.  A szervezők zsíros kenyeret szolgáltak fel hagymával, míg az üstökben teát, forralt bort valamint krampampulit készítettek. A cukrozott fűszeres, gyümölcsös alkoholos ital a 19. szárad elején, német közvetítéssel került Magyarországra. A hideg évszak másik nagy slágerét a sült gesztenyét, hagyományosan vaslapon elkészítve kínálták. 17 órától kezdődött a vendégvárás, de az ünnepi mise idejére, - amelyen az adventi koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtották-, csak a szervezők maradtak a sátrakban.  A templomban a szertartás előtt a Visegrádi Versbarát Kör, - amelyhez a parajdi Áprily iskolából érkezett Cseresnyés Irén is csatlakozott - karácsonyi műsort adott elő. A mise előtt és alatt a Dunabogdányi Sváb Zenekar muzsikált. A mise után adott koncert repertoárjában a karácsonyhoz kapcsolódó klasszikus művek mellett modern slágerek is szerepeltek. A közönség, a koncert végén a zenekarral együtt énekelte az egyik legismertebb karácsonyi dalt, a Csendes éjt. A hangverseny megalapozta a vendégvárás hangulatát, amely a templomkertben tovább folytatódott. A visegrádiak estébe nyúlóan együtt maradtak a karácsonyi ízekkel és illatokkal is bensőségessé varázsolt ünnepváráson.